Paul Asher afganisztáni tudósításai karrierjének legkelendőbb munkái. Miután hazatér a Közel-Keletről, a fiatal újságíró nehezen dolgozza fel a háborúban látott borzalmakat és mikor házassága is válságba kerül, teljesen elveszettnek érzi magát. Egy napon aztán különös interjúalannyal hozza össze az élet, egy férfival, aki azt állítja magáról, hogy ő Isten. Paul kezdetben szkeptikusan fogadja a titokzatos idegen szavait, ám minél többet beszélgetnek, annál inkább az az érzése, hogy talán a férfi tényleg igazat mond.
Vajon mit kérdezhet egy kíváncsi újságíró a Teremtőtől? És Te mit kérdeznél Tőle?
Bele lehetett volna nyúlni a darázsfészekbe, ehelyett ostoba kérdésekre adott ostoba válaszokat hallottunk és sokat sejtető (nem, mégsem) lózungokat. Kaptunk csapnivaló forgatókönyvet, kínosan teátrális mimikát, enyhén zs-kategóriás színészi játékot, és egy „hál’Istennek vége” érzést…
Ezt a filmet hívőknek, és/vagy reményt vesztett nézőknek ajánlom, akik az utolsó szalmaszálba is kapaszkodnának.
Racionálisan gondolkodó embernek a riporter kérdései, a fel nem tett, ki nem mondott kérdések, illetve az, ahogy a riportalannyal viselkedik, az önmagában is bosszantó.
Ennek a filmnek története, mondanivalója, konklúziója nincs.
A filmbeli „Isten” üzenete: higgy!
Hogy miért, s hogyan tedd – erre nincs magyarázata.
Mint ahogy a világot elöntő mocsokra sem…
Sajnálom ezt a másfél órát.
A világnak meg egyre nagyobb szüksége volna egy _JÓ_ Istenre (ha létezik ilyen).
Hasonló témájú, de klasszisokkal jobb film a „Beszélgetések Istennel” (Conversations with God, 2006)
Azt a filmet ajánlom – amennyiben nyitott vagy a spirituális dolgokra, hitre.
Ezt a filmet nem.
nekem nem Tetszet, de koszonom a feltoltest
Dögunalmas.
A balliberális hazugságot felváltja a jobbliberális. Szép új világ jön!
Jól indult, de aztán egy f@szság lett a végén.
Úgy tűnik a hazugságnak sohasem lesz vége.
Nem árt, ha spirituálisan képben vagy. Másképp nagyon unalmas egy film lesz. 😀