A lovakat lelövik, ugye?
10
Szavazz erre a filmre.:
Szavazat: 10 /10 (1)
7.9 IMDB 871 Néző

A lovakat lelövik, ugye?

(1969)

A lovakat lelövik, ugye?

Az 1930-as évek elején maratoni táncversenyt szervez egy tengerparti sportcsarnokban a sokat próbált, bölcs mutatványos. Az egyik jelentkező, Gloria – miután eredeti társát már a nevezéskor kiszuperálta az orvos – egy véletlenül épp arra lézengő srácot kap partneréül, aki sokáig értetlenül áll táncosnőjének keserűsége, harapós pesszimizmusa előtt. Az agyonhajszolt vesztesjelöltek hősies erőfeszítéssel mutatják be a parketten az élet harcának, a párok cserélődésének sűrítetten izgalmas képét.

A már semmire se használható lovakat végül „levágják”, azonban – ahogy a film megmutatja – nincs menekvés azok számára sem, akik egy olyan társadalomban szenvedtek hajótörést, amely tőkét kovácsol az emberi létküzdelemből. A táncverseny ezáltal a teljesítményorientált amerikai társadalom metafórájává válik.

„Sydney Pollack (…) összehozott egy visszataszító s ugyanakkor szánalomra méltó emberi állatkertet: csavargót és állás nélküli statisztát, lecsúszott filmszínészt és öreg tengerészt, fiatal párt, amely a megszületendő gyermekük érdekében táncol. Elveszett embereket, akik szeretnék, ha rájuk találnának. (…) Tánc közben és a tánc rövid szüneteiben alakulnak emberi kapcsolataik: szerelmük, gyűlöletük, irigységük és önfeláldozásuk. Egy ponton túl mi, nézők is megérezzük, hogy gyötrelmes haláltáncuk -élettánc- is, hogy a véget nem érő tánc ki tudja hány napjába sűrűsödik az életük, hogy ezt a táncot már nem képesek abbahagyni, mert az egyet jelentene az élet feladásával.” (Réz András)

 

  • Hibajelentés
  • Még több információ
  • Képek
  • Még több információ

    Eredeti cím:

    They Shoot Horses, Don't They?

    Írók:

    Horace McCoy (novel), James Poe (screenplay), Robert E. Thompson (screenplay)

    Díjak:

    Won 1 Oscar. Another 9 wins & 24 nominations.

    Képek

    3 a következőhöz kapcsolódó képet találtunk "A lovakat lelövik, ugye?"

    Nem fogadunk több hozzászólást.
    Ha hibát találtál, itt jelezheted nekünk!