Bakkermann

A történet indítórugója a kilátástalanság, amely kor és politika független. Jelképes kisemberek állnak szemben a képtelenül felgyorsult nagyvilággal. Elszánták magukat, felveszik a kesztyűt, derekasan küzdenek sorsuk ellen… A film hősei, a pék hatalmas ötletének köszönhetően: „Megvan a megoldás! Ha megsütjük a világ legnagyobb kenyerét, akkor bekerülünk a rekordok könyvébe és felfigyelnek ránk!” – próbálják kihúzni magukat abból az ingoványból, amibe önszántukon kívül kerültek…

„A film készítői két alapvető célt tűztek ki maguk elé. Az egyik fontos cél az volt, hogy az egyik legfontosabb és legalapvetőbb élelmiszerünknek, a kenyérnek megmutassa azt a szakrális jelentéstöbbletét is, amelyet évszázadokon keresztül magában hordozott, és sajnos mára már nagyrészt feledésbe merült. A másik fontos cél az volt, hogy megmutassuk egy sajátos és humorral átszőtt köntösbe bújtatva az emberi tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, és azt, hogy milyen különösen kiszolgáltatottak a kistelepülésen élő emberek. A mi hőseink megpróbálnak kitörni ebből az omladozó korlátú karámból, és egy nagy ötlettel saját hajuknál fogva kívánják kihúzni magukat mocsárból, mint egykor Münchhausen báró. A történet indítórugója a kilátástalanság, amely kortól és politikától független. Az örök kisember áll itt szemben a külső világgal, de a mi kisembereink – szemben az átlagossal – felveszik a kesztyűt, és megküzdenek a sorsukkal. A film szereplői tehát nem sebezhetetlen hősök, nem csodatévő mágusok, hanem az élet súlyától megroskadt, hétköznapi emberek. Az ő útkeresésüket mutatja be az egész estés játékfilm.” Szőke András